Az olvasás napjainkban furcsa, sőt ellentmondásos helyzetűvé vált. Miközben egyre nagyobb könyvesboltok nyílnak, s a gazdasági válság ellenére sem csökkent jelentősen a könyvvásárlások forgalma, addig a leszakadó, hátrányos helyzetű és elszegényedett településeken s régiókban gyakorlatilag megszűnőben az olvasás lehetősége. A kultúra fogyasztását nem csak a nehéz pénzügyi helyzet korlátozza, hanem az is, hogy eltűnőben és megszűnőben vannak a könyvesboltok, a helyi könyvtárak vagy az olvasásnak helyet adó közösségi terek.

Az Olvassunk együtt! - kampány és programsorozat ezért azt tűzte ki célul – látva más, közép-kelet-európai kampányok sikerét –, hogy ösztönözze és elősegítse az elszegényedett családok, gyerekek és szülők rendszeres olvasását. Az olvasás, mint eszköz és lehetőség segítségével élénkíteni szeretnénk a társadalmi párbeszédet, fel akarunk lépni a megosztottság ellen és a megbékélés mellett. Olyan nagy nyilvánosság mellett folyó programot kívánunk bonyolítani – közismert és véleményformáló személyiségek aktív részvételével –, amely ténylegesen hozzájárul az adott közösségek, települések, kerületek olvasási szokásainak megváltoztatásához, s egyúttal felhívja a figyelmet a társadalmi és személyes felelősségvállalás szükségességére is.

A 2010. április közepén induló programsorozat központi eleme a közös olvasás: a közismert személyiségek együtt olvasnak a gyerekekkel és szüleikkel akár egy vidéki iskolában, vagy egy fővárosi művelődési házban, és ezekhez az alkalmakhoz, lehetőség szerint, egy-egy kortárs magyar író is csatlakozik. Közösen választhatják ki az elolvasandó könyvrészleteket, hiszen a kapcsolatfelvétel már a találkozás előtt megvalósul, és a program alatt játékokra is sor kerül. Az eseményt kiegészíti egy bábelőadás, amely a mese segítségével hívja fel a gyerekek figyelmét a toleranciára, és az együttélés fontosságára. Egy-egy program végén a vendégek és a szervezők könyvcsomagot adományoznak a helyieknek, amely a biztatáson túl kiindulópontja lehet egy kezdődő gyűjteménynek is.

Ez az utolsó elem azért is fontos, mert a közös erőfeszítéssel létrehozott program nem egyszeri alkalomra szól: a folytathatóság szándékával indul az Olvassunk együtt!, gyűlnek a könyvek s szerveződnek az újbóli közös olvasások. Éppen ezért azt is szeretnénk biztosítani, hogy az egyszer meglátogatott gyerekek és szüleik máskor, akár egy könyves rendezvényen is részt vehessenek.

Az Olvassunk együtt!-program tehát a figyelem fokozott felkeltésén túl olyan mobilitási program is, amelyben az országot járó személyek és csoportok az olvasás és a segítségnyújtás ürügyén tudnak találkozni. A programsorozat elképzelt fejlődési íve ezért egy olyan mozgalom irányába mutat, amelyben egyre több önszerveződő közösség és partner jelenik meg az olvasás támogatása érdekében. Így reményeink szerint az Olvassunk együtt! olyan népszerűsítő és szemléletváltó programmá tud válni, amely elősegíti, hogy hatékonyan javuljanak az olvasás és a társadalmi dialógus esélyei, s nem utolsósorban jobban érezzük magunkat az országban.

A program kezdeményezője és irányítója a budapesti székhelyű Nyílt Társadalom Intézet (OSI Budapest), a lebonyolításban különböző szakmai partnerek vesznek részt, mint például a Libri, az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány, vagy a Litera irodalmi portál. Az OSI a megvalósítás keretfeltételeit biztosítja, s egyúttal nagy mértékben számít minden résztvevő, így a helyi partnerek jószolgálati tevékenységére is.

A bejegyzés trackback címe:

https://olvassunkegyutt.blog.hu/api/trackback/id/tr51789850

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása