A régi grund most parkoló. Valahol a középkezdésnél álltunk meg. Most indították be a mosodát, amit jelképes száz forintért lehet használni. - Az Olvassunk Együtt csapata a nyíregyházi Huszártelepen működő Huszárvár Szociokulturális Szolgáltató Központban járt. Szegő János riportja.

fotó: Valuska Gábor


Szóval ilyen lehet egy 1891-ben átadott, önerőből felépített lovassági laktanya Nyíregyházán. A szegedi Jiraszek és Krausz cég kivitelezésében elkészült komplexumban a 14. császári és királyi huszárezred, a város háziezrede állomásozik. A polgárlányok elpirulnak, amikor meglátják őket egyenruhában. Ők a Hadik-huszárok. Éppen féltávnál van a Monarchia, 1867 és 1914 között. Boldog békeévek, már amennyire. Kackiás huszárok galoppoznak a város határában. Német vezényszavak. „Hauptangriff von rechts! Battrie vier sisz ab!” Strauß-indulók a Törzsépületben, az ég felé kunkorodó ká und ká bajuszok, alkalmanként egy-egy krigli sör. Háború sehol a láthatáron. Az országhatár sincs még a láthatáron.  



Szóval ilyen lehet egy laktanya a két világháború között. Két szakadék közötti zuhanás. A határ egyszercsak nagyon közel lett, Záhony felé a Szovjetunió, Csengernél az elterpeszkedett Románia. Sok határ, és még több ellenség. Az istállókban már a lovak is érzik, hogy az ő idejük lejárt. Mennek is a vágóhídra. A honvédek kimenő alkalmával besétálnak a városba mozizni. Jávor Pál, Karády Katalin. És persze Kabos, akin mindig nevetnek. A tisztek a Törzsépületben kaszinóznak. Aztán a filmhíradókban látni, hogyan tolódnak ki a határok. Mozgolódás, mozgósítás. Kirobban a második világháború. A laktanya kiürül.  
 


Így nézhet ki egy felújított, takaros tisztviselőtelep az ötvenes években. A laktanya a múlté, a legendás, mert nem-létező, a kommunista író Illés Béla által kitalált Guszev kapitányról elnevezett komfortos telepre MÁV-funkcionáriusok és pártkáderek költöznek családostul. Bevezetik a villanyt, a vizet. Felszámolják az istállókat. Iskolát alapítanak, a 13. számú Általános Iskolát. A vasutas nyugodtabban hajtja álomra a fejét, ha hallja, hogy elsuhant az ablaka alatt az utolsó budapesti gyors.

Így néz ki egy lejtőre került városrész a nyolcvanas években. Aki tehette elköltözött innen. Ami harminc éve komfort volt, az mostanra már elégséges szolgáltatás. A Guszev-telep mellett modern panelnegyed az egyik oldalon, takaros kertváros a másik irányban. Itt meg állandóan átfúj a szél a széles utcákon, a fűtést se lehet megoldani. Egyre kevesebb gyerek jár az iskolába, egyre riadtabbak a tekintetek. A szabolcsi feketevonatok lassan járnak, de leszállni már így se lehet róluk.
 


Guszev kapitány, ez a soha nem volt, ám mégis legendává lett „hős” 1990-ben elköszön mindenkitől, a helyet mostantól Huszártelepnek hívják. (Azért Mikus Sándor emlékműve a helyén maradt.) A lakások olyan rossz állapotban vannak, hogy a tanácstól automatikusan az önkormányzathoz kerülnek. Az egyre szegényebbek tudnak csak itt élni. Nincs szó semmilyen betelepítésről, a mélyszegénységben élők maguk húzódnak a Huszártelep szélfutta házaiba. A negyed és így az általános iskola szegregációja elkerülhetetlen. Az ezredfordulóra úgy tűnik, hogy ezt a körülbelül 220 lakást mindenki elfelejtette, csak a térkép nem. Azon még rajta van, igaz a szélén.


Az eddig történtekben a legfontosabb fordulat 2007-ben következett be. A szegregált oktatást megszünteti, a teljesen leamortizálódott épületet bezáratja a városvezetés. Az eddig itt tanuló, kizárólag cigány gyerekek 2007 szeptemberében hat különböző nyíregyházi iskolában kezdik el az új tanévet. A tanárok se maradnak munka nélkül, mentortanárként segítik a Huszáros gyerekek beilleszkedését. Akad is feladat bőven. Le kell szerelni az aggódó és petíciókat fogalmazó szülőket, hogy ne féltsék gyereküket az új tanulóktól, és fel kell vértezni az új környezetet, más elvárásokat nehezen megszokó roma gyerekeket is. Az amúgy impozáns épület teljes felújítása két évet vesz igénybe. 2009-ben adják át a Huszárvár Szociokulturális Szolgáltató Központot. Ezzel pedig meg is érkeztünk a jelenbe.  

Október elején egyhangúan esik az eső a Huszártelepen.
 


Ahogy belépek a terembe, ösztönösen le akarom venni a cipőmet. Most veszem észre, hogy nem iskolában vagyok, hanem valahol máshol. Már kezdődik is a műsor, Mészáros Antónia vezetésével Szalóki Ági és Szabó T. Anna fog együtt olvasni. „Sziasztok!” „Csókolom!” „Miért szerettek olvasni?” „Mert az jó.” „Sziasztok, énekes vagyok.”, lép be Ági. „Én is az vagyok.” – válaszolja egy kislány. „No, akkor tessék énekelni!” A kislány elbújik egy pad mögé. „Félek.” Szabó T. Anna meséli el hogyan kezdett el verseket írni kiskorában, és később hogyan folytatta tudatosan. A szonettet, mint formaproblémát nem értik a gyerekek, de a nehézségét, hogy szonettet írni egyáltalán nem könnyű, azt átérzik. Szalóki Ági a Futrinka utca mesevilágába invitálja a gyerekeket. A gyerekeket, akik részben helyiek, részben Nyíregyháza más részéről jöttek ide. Ez most a deszegregációs történet másik oldala: olyan osztályok jöttek a Huszárvárba, akik már két éve együtt vannak, de négy éve még nem léteztek volna együtt. Most a Huszártelep látja vendégül a többi gyereket.  
 


Közben kiosonok a teremből, hogy Lengyelné Pogácsás Maricával, a Humán-Net Alapítvány munkatársával beszélgessek. „Ez ma egy olyan szolgáltatóház, amelyben helyet kap a Cigány Kisebbségi Önkormányzat, a családsegítő szolgálat és a Huszárvár Tanoda is. Itt az iskolán kívüli oktatásra helyezzük a hangsúlyt. Nem korrepetálásra, felzárkóztatásra törekszünk, hanem a képességek fejlesztésére, a tudás bővítésére. Elsősorban a zene, a tánc és a rajzolás érdekli a gyerekeket, de például felnőtt festők is járnak ide órára. A Huszárvár büszkeségét, a csillagászati látcsőt meg is mutatom!” Közben érintjük az egyik teremből kialakított, puritán katolikus kápolnát is. A falakon az elmúlt évtizedek végzősei. Vajon mi lehet velük, merre végezték. A látcső valóban impozáns, adja magát a kérdés, a jövőbeni kilátásokról. „Az egész Huszártelep meg fog változni az elkövetkező években. Az Integrált Városfejlesztési Stratégia révén 2013-ig rendbe hozzák a katasztrofális állapotban lévő házakat.” A munkanélküliséget kérdezem, Marica szavak nélkül válaszol. Ellenben mondja a közeljövő terveit: Graffitizésre használható falakat tesznek szabaddá. Netkávézót nyitnak, beindul az angol nyelv oktatása. Kész lesz a füves pálya is. A régi grund most parkoló. Valahol a középkezdésnél álltunk meg. Most indították be a mosodát, amit jelképes száz forintért lehet használni. A megmaradt könyvállománnyal a megyei könyvtár egyik fiókintézete lesz az elsőn.  
 


Látszik, hogy a ház több mint hivatal, de kevesebb, mint egy közösségi ház. Ez a Huszárvár egyik dilemmája: egyszerre érzékeltetni a szolgáltatóház formális jellegét, és informálisan minél otthonosabbá tenni a helyet. Hogy a helyiek helyben lehessenek. Ezt segíti a Huszárvár Barátok Köre. Itt a Várban az alulról szerveződésben hisznek, ha ez párosul a helyi politika segítőkészségével, autonómiaigényével, akkor továbbra is jól mehetnek itt a dolgok.  

Bár azt elismerik, hogy a Huszárvár még gyerekcipőben jár.

A bejegyzés trackback címe:

http://olvassunkegyutt.blog.hu/api/trackback/id/tr32381096

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.