Ormosbányára egyetlen út vezet, az országúttal párhuzamosan futó (bandukoló) vasút már csak illúzió. Emléknyoma annak az időnek, amikor a rendszeres áruforgalom mellett a személyforgalom is járt az itt élőknek. - Az Olvassunk Együtt Ormosbányán járt. - Szegő János riportja.

Vajon milyen elemekből áll össze az a jellegzetes iskolaszag, ami a folyosókon és a tantermekben úgy kering, mint egy örökös pedellus?
 

fotó: Valuska Gábor


A szag összetett: van benne szálló krétapor és folyékony szappan, faburkolat és műanyagpohár, a levetett tornaruha izzadása és a menzáról felhozott kenyérsercli morzsája. És van benne egy nyitva felejtett ablak cúgja, a tanári dohányzó füstje, a radiátor fáradt sóhajtása és a sarokban felejtett virág egykedvű magánya. Ezt érzem Ormosbányán, a Körzeti általános iskola és Óvoda földszintjén.
 
Próbálom elképzelni, ahogy a harmincas évek legelején itt szaladgál a kis Péchy Sanyika. Ekkor még így írták a nevét. A század egyik legnagyobb színésze, tragikus komédiása, Sajószentpéter leghíresebb szülötte, Pécsi Sándor saját maga póriasította nevét, mint mondta, „közismert álszerénysége okából”. Ebben az időben és ezen a helyen döntötte el, hogy színész lesz. „Kilenc éves koromban drága jó nagyanyám egyszer igazságtalanul megpofozott. Sértettségemben két lehetőség állt előttem. Vagy öngyilkos leszek, vagy megmutatom. Megmutatom, hogy nagy ember leszek, és akkor majd szégyellni fogják ezt a pofont. Nem az öngyilkosságot választottam, a másik út praktikusabbnak tűnt.”
 


Ormosbányára egyetlen út vezet, az országúttal párhuzamosan futó (bandukoló) vasút már csak illúzió. Emléknyoma annak az időnek, amikor a rendszeres áruforgalom mellett a személyforgalom is járt az itt élőknek. A rozsdás egyvágányon néha még bonyolítanak teherforgalmat Rudabányáról, de a személyszállítás átmenetileg szünetel ezen a viszonylaton. A nehézipar ezen a vidéken könnyűnek találtatott. 1987-ben megszüntették az ormosbányai bányaüzemet. Becsengettek.

A gyerekek várost mintázó szőnyegen ülnek körbe-körbe. A mai vendégek közül Parti Nagy Lajos mutatkozik be először. Arról beszél, hogy nincs gyerekvers, meg felnőttvers, minden jó vers gyerekvers. Weöres Sándorral kezd, Az éjszaka csodáival. A gyerekek próbálnak figyelni. Néhányan némán és izgatottan fülelik, hogy hogyan bomlik ki a versből ez a valóságos mesebeli világ, néhányan, akik elvesztették a figyelem fonalát, tanácstalanul merednek maguk elé. Egyikük megjegyzi, hogy „Jaj, de jó, hogy vége.” Ez is benne van a pakliban.
 


Hámori Gabi is saját gyerekkori kedvencét hozta, A kis herceget. „Ismeritek?” „Nem.”Aztán, amikor rápillantanak a címlapra, akkor derül ki, hogy mégiscsak ismerik a történetet. Hiába a pilóta az elbeszélő, Gabi hangján olyan, mintha az egészet a kis herceg mesélné el. Parti Nagy Lajos diszkréten ad tanácsot a gyerekeknek: „A helyetekben megkérdezném a Gabit, hogy hogyan lett színésznő.” Gabi pedig elmeséli, hogy hogyan nem lett festő, pedig eredetileg az akart lenni. Iskoláskorában kifejezetten félt a szerepléstől, nagyon nem szeret bizonyítani. Ekkor megtudjuk, hogy a kisiskolás Parti Nagy Lajos állandóan verseket mondott. Például a Nyitnikéket, amit a gyerekek is előadtak ma. Kicsengetnek.

Morajlik a folyosó. Parti Nagy Lajos a következő körben egy olyan mesét olvas, amely a gyerekei egyik kedvence. A cseh mese igazi titkos favorit, az időutazós kalandot belengi az az édes-bús, kispolgári cseh humor, amelynek legnagyobb teljesítménye a Svejk. Hámori Gabi második meséje egy orosz népmese, talán kicsit hosszúra sikeredett választás. A gyerekek elkezdenek fészkelődni. Az lesz az áthidaló megoldás, hogy elkezdenek rajzolni. Elkezdik lerajzolni azt, amit néhány perce hallottak.
 


A műsor után megkeresem a tanárit. A fiatal tanárnő, akivel szóba elegyedek, eredetileg sajókazai. Kazincbarcikáról jár be dolgozni. Nem is kell kérdeznem, szinte magától mondja az információkat. Az iskola hét éve lett felújítva. Jelenleg 153 diák jár ide az összevont intézménybe, a szomszédos zsákfaluban, Rudolftelepen alsó tagozat működik. Az idejáró gyerekek 65 százaléka halmozottan hátrányos helyzetű. Néhány éve váltottak a kompetenciaalapú oktatásra, a csoportmunkával ugyan látványosan jobban megy az oktatás, de ne higgyem azt, hogy lehetséges az integrált oktatás, teszi hozzá halkabban és nyomatékkal. „Fordított integráció van, tudja, a keveset lehúzza a több. A vegyes csoportokat pedig kénytelen vagyok felszámolni az alapján, hogy ki hányas.” Így egy csoportba kerülnek az egyesek, kettesek, és egy másikba azok, akik jól teljesítenek. „Most akkor én szegregálok?” kérdezi, és elindulunk ebédelni.

Ahogy belépünk az étkezőbe, felhangzik a „Jó napot kívánok!” kórusa. Az öblösödő visszhang pedig már azt mondja, hogy jóóóétvááágyaaaatkííívááánoooook! A rántott leves minél egyszerűbb, annál jobb. Általában gyerekasztalhoz szoktam ülni, most kipróbálom a tanárasztalt. Egy itt élő, idősebb hölgy mesél az iskola múltjáról. Az épületet 1962-ben újították fel és bővítették ki. 1963-tól 10 éven át gimnázium is volt. „Volt rá igény, meg másra is, ezekben az években még sorra épültek a házak. Volt sportélet, volt futballcsapatunk és kézis csapatunk is. Lehetett igényesen szórakozni.” A lejtmenet itt is a hetvenes évek végén kezdődött, és a rá következő tizenegynéhány évben csak folytatódott a körül-nem-írt zuhanás. Mondják, hogy újra lehetne nyitni a bányát Rudolftelepen, de rengetegbe kerülne, lassan térülne csak meg. „Ami negatív, abban Ormosbányán minden nagyon magas. Rengetegen isznak, Izsófalván van az elvonó. Talán látták is idefelé jövet.” A második fogásnál visszatérünk az iskolára. A tanárnők – férfi tanárt nem is látok – egyetértenek abban, hogy a felnőtteket kellene megnevelni. „A gyerekek rossz mintákat látnak odahaza.”


Miközben zavartan töröm tovább a villámmal az amúgy is tört krumplit, arra gondolok, hogy minden helyen, legyen az régi bányászfalu, tönkrement agrártelepülés, szétroncsolódott munkásnegyed, vagy szegregált gettó, mennyire hasonló szájak mondanak mennyire hasonló dolgokat. Én meg mennyire hasonlóan bólogathatok. Zavart empátiával. Desszert gyanánt elmondják, hogy vannak azért örömteli változások is. Jó pár szülővel szót tudnak érteni. A gyerekeket rendszeresen viszik kirándulni. Együttműködési megállapodásuk van az Aggteleki Nemzeti Parkkal. A környezetvédelemre és az informatikára nagy hangsúlyt fektetnek. Végeztünk. Újabb gyerekcsoport kanalaz a hátunk mögött, de ugyanaz a hangszín köszön el tőlünk: „Viiiiszoooontlááátááásraaaaa.”

Átmegyünk a Művelődési Házba. Petőfi tér 1. Vajon hány Petőfi tér lehet az országban? Legalább 3000. Az 1956-ban átadott épület folyosóján állandó falutörténeti kiállítás található. A délutáni bohócelőadás alatt végignézem. Lenyűgöző képek arról, hogyan lett a török kor után kipusztított helyből, a pusztából, később a Radvánszky család erdei birtoka, és hogyan lett ebből a kis településből a maga nemében nagynak mondható bányászfalu modern infrastruktúrával. Két képet nézek hosszabban. 1955: a legendás bányászcsapat, a Dorog vendégeskedik. 1958: a Fradi focicsapata Ormosbányán. Albert, Vilezsál Oszkár, Orosz Pál. És Friedmanszky Zoltán, aki hazatér, hiszen Ormospusztán látta meg a napvilágot. Vajon mit játszhattak? Senki se tudja megmondani.
 


Mielőtt visszaindulnánk Budapestre, átmegyünk a szomszédos Rudabányára. A város mint egy szétnyitott legyező terül el a dombok között. Az egyik kanyarban felfedezzük a dombra felfutó (vagy inkább onnan leereszkedő) temetőt. Egy idősebb úr magyarázza, hogy hol van a határ a régi bányász-szekció, és az újabb részek között. Elkezd mesélni, a fiatalemberről, aki belefulladt a tóba, és a bányaigazgatóról, Rudi bácsiról, aki feleségével együtt baleset áldozata lett. Autójuk épp a sínen robbant le Kazincbarcikán. „És Rudi bácsi felesége mondta is, hogy ne induljunk el Rudi, mert baj lesz.” Ennyi talán elég is mára, elköszönünk egymástól. Barátaim már tudják, hogy a szokásos sütemény (ezúttal rigójancsi) előtt, még meg akarom nézni az elhagyott állomást.
 


Leereszkedünk a völgyben található vágányokhoz. Vagonroncsok. Gazzal benőtt sínszálak futnak a semmibe. De ez a semmi nagyon is él. Organikus vegetáció. Legnagyobb döbbenetünk az eltört váltó, amely frissen van olajozva.
 

Szegő János

A bejegyzés trackback címe:

http://olvassunkegyutt.blog.hu/api/trackback/id/tr672448551

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.