Még karácsony előtt, december 16.-án látogattunk el az OMV társszervezésében a kecskeméti SOS Gyermekfaluba. Ezúttal vendégünk a remek színész Nagy Zsolt volt.
 

 

 

Zsolt és az OMV dolgozói a Gyermekfalu egyik közösségi házában találkoztak a gyerekekkel. A legkisebb gyerek három éves volt, a legnagyobb tíz. Ebből is kiderül, hogy nem csak egy mesét, hanem mesék egész sorozatát olvasták együtt és kiscsoportokban.

Nem csak olvastak, hanem rajzoltak és beszélgettek is. Zsolt mesélt saját gyerekkoráról, arról a rögös, mégis egyértelmű útról, amit a szabolcsi falutól tett meg egészen mostanáig.

 

A képek is mutatják, hogy Zsolt nem csak olvasott, hanem időnként el is játszott, meg is elevenített egy-egy szereplőt.

A színes cerúzákkal pedig minden mese olyan színben tűnt fel, amilyenben akart. A szellemi csemegék között lehetett falatozni szendvicset is.

A társaság kiélvezve a téli zimankót, nomeg azt, hogy a kecskeméti srácok Nagy Zsolt személyében emberükre, azaz gyerekükre akadtak, a program zárásaként hógolyóztak egy jó kiadósat.

 

A szó és a hó után a vendégek bepillanthattak abba, hogy milyen körülmények között élnek a gyerekek fogadott anyukájukkal a Gyermekfaluban.

 


A bejegyzés trackback címe:

https://olvassunkegyutt.blog.hu/api/trackback/id/tr122595289

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása