Tiszavasvári topográfiai középpontja az Olaszliszkán 2006 október 15-én meggyilkolt Szögi Lajos emlékére állított kopjafa. Szögi Lajos itt élt, és az itteni iskolában tanított. Mintha ebből az emlékpontból lenne egyáltalán értelmezhető a város. Innen indul el, és ide érkezik. - Szegő János riportja.
 

fotó: Valuska Gábor


Fegyverben réved fönn a téli ég, / kemény a menny és vándor a vidék, / halkul a hó, megáll az elmenő” - ezeket a József Attila-sorokat fújja be a szél a BzMot vagonjába. A szerelvény végében ülünk. Innen remekül lehet kamerával megörökíteni a megtett távolságot, az egyre vékonyodó sínszál a ködös végtelenbe vész. Még sohase jártam ezen a kemény vidéken. A semmiből bukkannak fel megállóhelyek. Mínusz egy-két fok lehet, nem sokkal múlt reggel 9 óra. A töltés két oldalán, mintha a pusztai táj ödémája lenne, belvíz. Hajdúdorog után elromlik az ajtó, de legalábbis nem csukódik be. Ekkor jönnek be a verssorok is a huzattal. Döcög a vicinális. Nem vándorol tovább a vidék. Megérkeztünk.

Az állomáson a mosdó zárva. A kulcsot a forgalmi irodából kell elkérnünk. Bent mintha fokhagymás-paprikás fasírttal fűtenének, a forró és csípős ételszag kicsap az irodából. A kulcsot befogott orral adjuk vissza. Negyed órát várunk a vasútállomás előtt. Talán ha három emberrel és négy autóval találkozunk addig. Tiszavasváriban az állomás a város szélén található. A Debrecen-Tiszalök viszonylat megkerüli a várost. Tiszavasváriban vagy Tiszavasvárin? Melyik a helyes alak? Vagy mindkettő helyes? - kérdezzük egymástól a parkolóban. Bizonytalanságunk túl is mutat a konkrét nyelvhasználati zavaron, mintha nem tudnánk, hogy hol vagyunk.


 


Tiszavasvári topográfiai középpontja az Olaszliszkán 2006 október 15-én meggyilkolt Szögi Lajos emlékére állított kopjafa. Szögi Lajos itt élt, és az itteni iskolában tanított. Mintha ebből az emlékpontból lenne egyáltalán értelmezhető a város. Innen indul el, és ide érkezik. A kopjafa a Találkozások Háza elnevezésű művelődési ház mellett áll. Ezért jöttünk ma ide, hogy megnézzük milyen a találkozás, hogy létrejöhet-e egyáltalán.   
 


Tiszavasvárit megelőzi a híre. A tavalyi önkormányzati választás után sokan nézték meg legalább a térképen, hogy hol is található az a magyar város, ahol jobbikos a polgármester. Ez a tény reprezentálja a várost; a várost, amelynek már nevében is benne van a fordított logika. Tiszavasvári ugyanis híres szülöttéről, a ’48-as mártír Vasvári Pálról lett elnevezve. Mai nevét 1952-ben kapta, de tulajdonképpen 1950-ben jött létre Bűdszentmihály és Tiszabűd egyesítésével. A két település már korábban, 1941 és 1946 között is egyesítve volt Bűdszentmihály néven. Mindebben az a meglepő, hogy általában egy személy viseli a városa nevét, és nem a város azonosul híres szülöttével.
 


A találkozás elejéről elkésünk. Hiába indultunk valamivel 6 óra után a Nyugatiból, öt órával később sem értünk oda, így a művelődési ház emeletén már tart a műsor. Elég a nevetés hangját követnünk. A mai egy szem vendég, LL Junior, Lesi László már bemutatkozott és nagyban mesél a gyerekeknek. Mesél, aztán kilép a mesélő szerepéből, és értelmezi a hallottakat. Tanulságokról beszél, jelképekről. Ha egy régies szót vagy fogalmat nem értenek a gyerekek, behelyettesíti azt számukra is ismerős példákkal. A hintóból így lesz verda, a dukátból della. A tempó továbbsodorja Juniort, újabb és újabb mesékbe kezd bele. Négy és fél óra kataton-kattogó csöndje után valósággal sokkol a zsivaj. Nem találom benne a helyem. Az L alakú könyvtárteremben a hang egyszerre elvész és felöblösödik. Nyomasztó akusztika. A terem egyik végéből nem látni a másikat. Az ajtóhoz közelebb sorokba rendezve ülnek gyerekek. A terem másik végéből először csak a hangokat hallom.  

Lehuppanok az egyik székre. Próbálom felvenni a ritmust. Úgy látom, ezzel a problémával nem vagyok egyedül. A terem egyik felében izgő-mozgó gyerekek mászkálnak a földön, a másikban, hozzám közelebb, egykedvűen ülnek az iskolások a székeken. Mi van itt?
 


A teremben LL Junior között két iskola diákjai foglaltak helyet. Pontosabban az egyik iskola, a Tiszavasvári Általános Iskola Kabay János Iskolai Egységének harmadikos diákjai helyet foglaltak, és jól nevelten, diszkrét érzelem-kimutatás mellett, figyelték az olvasást, ahogy egy kulturális eseményt szokás megélni. A másik iskolából (Magiszter alapítványi iskola) jött gyerekek ellenben részt vettek a játékban, mozgásukkal, kiabálásukkal feloldódtak abban, állandó helyváltoztatásukkal magát a teret alakították. Harsánynak is érzékelhető fizikai jelenlétük emiatt falat is húzott közéjük és a hallgatagon ülő gyerekek közé. A magiszteres gyerekek mind cigányok. LL Junior, amikor testvéreimnek hívja őket, és közös cigányságukra utal, akkor bevonja őket ebbe a közegbe. Ebből a közegből a nem-cigány gyerekek kimaradnak. Azonban nem feltétlenül arról van szó, hogy ők rosszul érezték volna magukat, pusztán arról, hogy máshogyan érzik jól magukat. Talán ennek felmérésével kezdődik a találkozás.
 


LL Junior átadja a könyvet. Olvassanak a gyerekek is stafétában. Az egyik kislány kezdi. A második mondat után megtorpan. Megijed. Gyorsan továbbadja a könyvet. Aztán táncolnak is. Pogózás és unplugged koncert egyszerre. Koncert igazán akkor lett volna, ha Junior énekelne is. Egyszer mintha bele is kezdene, talán ösztönösen, de azon nyomban leállítja magát. Később tudom meg, hogy szerződés kötelezi erre, nem teremthet precedenst. Örömmel beszélget a gyerekekkel egy egész órát, de ha egyetlen számot is elénekelne, onnantól kezdve nehéz lenne visszautasítani az ingyenes meghívásokat. Így aztán azzal a lendülettel, ahogyan elkezdődött a mulatság, véget is ér a közös mozgás. A könyvtárteremből a tornatermen belül kialakított alkalmi piacon keresztül közelítjük meg a büfét, ahol hidegcsomagot kapunk mindnyájan. Junior majszolja a bécsis zsömlét, közben zenét hallgat. Térdével követi a ritmust. Egyszer csak felocsúdik. Négy-öt gyerek kopogtat be az ablakon. Határozott mozdulatokkal hívják ki a placcra. Junior mosolyogva jelzi, hogy mindjárt indul. A gyerekek pedig átmentek az Apró Színház előadására. Elköszönünk egymástól.
 


Megfigyeltem, hogy tanárnőkkel cigarettázás vagy kávézás közben lehet a legjobban beszélgetni. Ilyenkor egyszerre maradnak bent a munkakörnyezetben, és egyszerre tudnak kiszakadni annak 2X2 józanság négyzetcentiméteres valóságából, akár egy füstnyi nikotinnal, vagy egy korty koffeinnel. A jelek szerint most hatványozott szerencsém lesz, ugyanis a tanárnő kávéval és cigarettával érkezik a művelődési ház belső udvarára. A két iskoláról kezdünk el beszélgetni. A Magiszter alapítványi iskola két esztendeje szakadt ki a város által üzemeltetett önkormányzati intézményből, a Kabayból. A Kabayba magyarok járnak, és egy-egy módosabb cigánycsalád sarja. A Magiszterbe oláhcigányok tanulnak. „Jó ez így?” Teszem fel az álnaiv kérdést. A tanárnő őszintén mondja, hogy igen. „Akkora lemaradást kell behozniuk, hogy másfajta körülmények között rögtön lemorzsolódnának. Így viszont van esély, hogy felvegyék a ritmust, és megtanuljanak magyarul írni és olvasni.” Ugyanis a gyerekek egy része cigány anyanyelvű, a magyart csak utána, a későbbiekben sajátítja el. „És biztos, hogy gördülékeny lesz a visszatérés, az újraegyesülés?” Kérdésemben szerencsére nem hall iróniát, merthogy nincs is benne egy fikarcnyi tettetett értetlenség sem. Nem akar válaszolni.  

A szegregáció  pragmatizmusa és a szegregáció ideológiája között billenő  a különbség. A nagy kérdés, hogy a Magiszter jelenlegi helyzete és mozgástere micsoda középtávon: sikeres, ambuláns orvoslása egy oktatási-társadalmi problémának, amely lehetőséget teremt arra, hogy szegregáció nélkül tanuljanak egymás mellett a gyerekek; vagy hosszútávú, krónikus megszilárdítása annak a szociális konfliktusnak, amely szociális státuszából kitörve egyre inkább etnikai színt ölt, és, amely a találkozásokat mindig pillanatnyivá és illuzórikussá teszi.
 


A 2010. évi őszi önkormányzati választásokon Dr. Fülöp Erikre (Jobbik) 2692 tiszavasvári választópolgár adta a voksát, így a szavazatok 53,29%-ával lett a város polgármestere. Rozgonyi Attila független-jelölt a szavazatok 38,14%-át kapta, ami 1927 érvényes szavazatot jelent. „A tekintély korszaka csak addig tart, míg a felvilágosultság el nem érkezik. Olyan, mint a hold, melynek fénye csak addig világít, míg a nap föl nem merül a látkörön. A tekintély korszaka ábrándos, mint a holdvilágos éj. A tömeg mit sem lát tisztán, s azért a képzelet rémfényénél mindenütt sokat lát.” Vasvári Pál, a város legnevesebb szülötte írta e sorokat Irányeszmék című történetfilozófiai dolgozatában, 1848 kora tavaszán.
 

Szegő János

A bejegyzés trackback címe:

https://olvassunkegyutt.blog.hu/api/trackback/id/tr722755559

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: József Attila - SZAPPANOSVÍZ 2011.03.21. 19:41:17

VIGYÉL ÁT, RÉVÉSZEMIm, – a hűs udvar téglakockavörösén előbb meglapul,majd óvatosan, ágra-bograoszolva előrenyomula szappanosvíz, de megtorpans kis kék fején hol ott, hol itt,szinte meglátni láthatatlan,reszkető, apró csápjait,amint az akadá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása