Nem "romák" és "magyarok" között, hanem a magyar társadalomban vannak szakadások Beck Zoltán szerint, aki úgy véli, hogy a cigánykérdés etnikai köntösbe öltöztetése valójában válságtünet. A kitörést Beck szerint a tanulás jelentheti.

Beck Zoltánnal Nagypeterden olvastunk együtt majdnem egy éve. A gyöngyöspatai események után Zoltán interjút adott a Stop.hu munkatársának.

Egy részlet az interjúból:

- Csak idealizált utakat ismerek: a megismerés jó út - és persze kényelmetlen. És itt általában beszélek a megismerésről, nem arról a maszlagról, amelyik a nemzetiségeket kis vitrinben idétlenül mutogatja, mi meg azt hisszük, hogy, na, tudunk valamit. Attól, hogy látok egy kalocsai hímzéssel kivarrt mellényt egy pirospozsgás menyecskén, még semmit nem tudok arról, mit jelent az, magyarnak lenni. A megismerés türelmet kér, figyelmet, nyitottságot. Állandó kíváncsiságot, dialógust. Annak a kérdésnek a sutba dobását, hogy "ki az erősebb?". És az a helyzet, hogy ezt csak az erősebb hajíthatja el: éppen ez az ő ereje, nem az, hogy erődemonstrációt tart: azt inkább gyávaságnak nevezem. Ezt együtt kell tudnunk csinálni, de egyben külön-külön. Nem lehet együtt az utcára vonulni, hogy ezentúl nem üvöltöm le a szomszéd fejét: mindenki a maga szomszédjával kell, hogy türelmes legyen. Nem mehetünk együtt az utcára, átadni a parkolóhelyet, a széket a buszon, nem kirakni a lejárt szavatosságú tejet, vagy csak köszönni. Ezt mind egyedül kell megtennünk, és ez borzasztóan nehéz.

A tanulás intézményi rendjét társadalmi értékké kell tenni. Meg kell mutatni, hogy a tanulás jó és izgalmas, azt is, hogy mindenki hozzáfér ugyanazokhoz a szolgáltatásokhoz, és azt is, hogy a társadalom tényleg hasznosnak véli ezt a tudást, tényleg használja, használni képes. Ehhez persze jó iskolát kell csinálni. A jó iskola bátor: nem követő, hanem utat mutató az alapstratégiája. Csak egyetlen példa, hogy a cigány/roma tematikánál maradjunk: ma az állam jutalmazza azokat az iskolákat, ahol cigány népismereti tartalmak jelennek meg. Ez talán nemes gesztusnak tűnik, de én inkább látom megalkuvónak: talán nem dolgunk, nem a tudásunk alapeleme az, ami a Kárpát-medencében van? Az utat mutatás alternatívája az, ha az iskola evidensnek tekinti a cigány népismereti tartalmakat, és a közoktatásét felelős hatalom bünteti ennek hiányát.

Ha eltávolodunk kicsit, és arra gondolunk, hogy kollektíven kacagunk (vagy sértődünk meg) az amerikaiakon, hogy nem tudják, hol van Magyarország, hogy összekeverik Budapestet Bukaresttel, magunkon is kacaghatunk vagy megsértődhetünk, mert a helyről, ahol élünk, az emberekről, akik mi magunk vagyunk, vagy akikkel együtt élünk, alig tudunk valamit. Ha az iskola a társadalom foglya, amelynek nagy hagyománya van Magyarországon, akkor azt az iskolát tényleg nincs miért szeretnünk, becsülnünk, ugyanis azt nem lehet benne, amire való: tanulni. A tudás akkor tényleg értéktelenné válik, marad az erő (a hatalomé, pénzé, bicepszé), és mi leszünk Európa legbutább barakkja, jobb esetben a gyűlölet skanzenja, amit buszos kirándulások alkalmával megtekintenek a külföldi turisták.


 

A bejegyzés trackback címe:

http://olvassunkegyutt.blog.hu/api/trackback/id/tr142874865

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.