Puskás Peti és Soma Farkaslyukra látogatott, hogy egy önszerveződő együttolvasáson vegyenek részt.

Ormosbányán Hámori Gabriella és Parti Nagy Lajos olvasott együtt a gyerekekkel.  

A nyíregyházi Huszártelepen található Huszárvárban Szabó T. Anna és Szalóki Ági olvasott, énekelt és verselt együtt a gyerekekkel.  

Az elmúlt hetekben több helyen is magától születtek együttolvasások. Kéri Kitty Csepelen, Soma pedig Sáta településén olvasott a gyerekekkel és a gyerekeknek. Soma írt is a pontos olvasásról.     Végül egy videó az eseményről:

A Sajóvárkonyi Általános Művelődési Központ Kótai Mihályt, Nagy Ervint és az OE csapatát látta vendégül.  

Miért vannak a mesék? És mióta vannak egyáltalán? Kérdések és válaszok Nagypeterdről, ahol a vakáció előtti utolsó napok egyikén olvastunk együtt.

Nagypeterden az együtt olvasás után a gyerekek kórusban szavaltak egy csokornyi klasszikust. Bogdán Lászlóval pedig a kistérség kulturális integrációjáról beszélgettünk.

A Tiszabői Általános Iskola másodikos osztálya Zelk Zoltán Este jó című versét szavalta el az együttolvasás után.  

A tiszabői együttolvasás legvégén a gyerekek József Attila Altatójával búcsúztak a vendégektől.  

Az Olvassunk együtt! csapata az alsózsolcai Benedek Elek Iskolában járt. A közös olvasásban és játékban Brózik Klári, Farkas Róbert, Tóth Olivér és Mészáros Antónia vettek részt.  

Az Olvassunk Együtt útja ezúttal a Miskolcon található Bulgárföldi Általános Iskolába vezetett. Juga Veronika színésznő és Szuper Levente hokikapus olvasott együtt a gyerekekkel, a napot a Barboncás előadása zárta.  

Április 20-án a Deák Diák Iskolaban elindult az Olvassunk Együtt egész éven át tartó sorozata. A közös játékban és olvasásban Dobó Kata, Kepes András majd a Barboncás Társulat vett részt.  

süti beállítások módosítása