Hét-nyolc évesen a kedvenc könyvem a Robin Hood volt. Két évente elolvastam.

Most épp az Anna Kareninát olvasom.

Nagy kedvenceim az amerikai modern drámák, Miller, Albee írásai, Shakespeare drámái és a görög drámák. És persze F.G.Lorca!

Illetve Déry Tibor Szerelem című novellája is különösen fontos.

És nem utolsó sorban: Agatha Christie bűnügyi regényei.

És kedvenceim közé taroznak bizonyos verseskötetek is: Petőfi Sándor, József Attila.

Hogy miért szeretek olvasni?

Mert olyankor egy más világba cseppenek, teljesen megszűnik minden. Csak az a történet létezik, amit olvasok, a részesévé válok.

Ma már sok mindent „többször megrágva” adnak a szánkba, hogy már csak le kelljen nyelni… Ez nem sarkall egyéni gondolkodásra. Pedig a gyerekeknél különösen fontos a képzelőerő és a kreativitás fejlődése. Fontosabbnak tartom hogy a gyerekek megismerjenek néhány alap, nevelő célzatú mesét, amik még magukban hordozzák a régi erkölcsöt és normákat, mint a MiniMaxra való naprakészséget.

Én nagyon szeretem a filmeket is, de a könyv más. Ott magunk lehetünk a rendezők, operatőrök, színészek.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://olvassunkegyutt.blog.hu/api/trackback/id/tr91852659

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

P.anna 2010.03.30. 13:36:20

Nem értem, hogy ilyen jellegű weboldalon hogyan fordulhatnak elő helyesírási hibák? Nem egy, nem kettő, és nem elütés!
süti beállítások módosítása