Az ARC-kiállítás egyik szegletében indult az Olvassunk együtt! őszi szezonja. Megkezdődött tehát az őszi olvasástúra. Akár: másfélmillió betű Magyarországon. Szegő János riportja.


fotó: Valuska Gábor

Az egyik oldalon a Hősök tere grandiózus történelmi panorámája. A két kiállítási épület, a Szépművészeti Múzeum és vele szemben a Műcsarnok szecessziós pompájában úgy áll a tér két oldalán, mintha örökösen fényképet készítenének róluk a családi albumba, és mint két féltékeny, hiú nővér egymást próbálják kitakarni a képről. A másik irányban pedig a gangregényes városrész, a saját bejáratú, külön mitológiával rendelkező flaszterrengeteg, a Csikágó megannyi kopott, lecsószagú bérháza olyan egykedvű méltósággal várakozik, ki tudja mire, a háttérben örökös rádiómoraj, mint a vasárnap délutáni franciakrémes a Hernád utcai cukrászda kirakatában. Északra a Városliget viharvert parkja, délre követségi rezidenciák a Fasor két oldalán. A volt Felvonulási tér egyik sarkában vagyunk. Alattunk hömpölyög a városi sztráda, a Dózsa György út. Mellettünk a Regnum Marianum hűlt helye, és a történelmi időből való kitörés, kiszakítottság radikálisan nyitott, ezer sebbel érző emlékműve az Ötvenhatosok terén.
 


Mindenki járt már itt: innen indult hajnali fél hatkor az iskolai kirándulóbusz Prágába, itt volt a városi futóverseny finise, itt adott koncertet a nem is tudom kicsoda. Nagyapáink itt szedték szét Sztálin csizmáját, és itt tapsoltak Kádár Jánosnak. Ezen a sávon valahogy átfúj a történelem. Most az ARC-kiállítás egyik szegletében az Olvassunk együtt! itt és innen indítja az őszi szezont, az őszi olvasástúrát. Akár: másfélmillió betű Magyarországon.  



Szerencsénkre nyári hangulatban olvashatunk együtt, ugyanis erre a vasárnap koradélutánra valamiért elszelelt a hirtelen ősz, a novemberi időjárás talán eltévesztette a házszámot?, és visszatért a városba az augusztusi nyár, olyan természetes nyugalommal, mintha csak ebéd után szundított volna egyet a heverőn. Így a sátor nem annyira az esőtől, mint a naptól védi a Tiszabőről és Alsózsolcáról idesereglett gyerekeket, meg a sok érdeklődőt.  

„Apúú! Pesten vagyok, meghívtak a sztárok! Most énekeltünk együtt a Gáspár Lacival.” – csípek el egy telefonbeszélgetést. A műsorterv flexibilis és ügyel a gyerekek mozgékonyságára, befogadóképességére. Egy-egy sztár (vö. híres ember) körülbelül 15 percet olvas és beszélget a gyerekekkel, utána pedig 15 percen keresztül mosolyog a fotósok vakugyűlésébe. Némely mese közvetlenül szóba hozza a cigány - nemcigány együttélés, egymás mellett létezés hepehupáit és emelkedett pillanatait. A politikailag teljesen korrekt üzenet csak ritkásan jut el a gyerekekhez; ők inkább a kalandra a történetre figyelnek, a fordulatra fülelnek.  

A vendégek egy-két személyes mondattal mutatkoznak be miután felkonferálja őket Mészáros Antónia. Jakupcsek Gabi elmeséli, hogy két nagy fia után most újra kisgyereke van, s így újra előkerültek a mesekönyvek. A bájos Krizsó Szilvi saját gyerekkori kedvencét hozza el (G. Szabó Judit: Megérjük a pénzünket) saját lánya, Luca mellett. Gáspár Laci gitárral és kislányával, Miriámmal érkezik. Mirikében szerzőt is tisztelhetünk: apukája az ő meséjét is felolvasta. Brózik Klári mielőtt felolvasná a foltról szóló mesét, régi barátnőként üdvözli az alsózsolcai lányokat, a „csajszikat”, ahogy ő mondja.  

 

 

 

 

Gáspár Miriam meséje

Ebédidő. Mindenki egy-két  szelet pizzát vett, majd az elemózsia után Szalóki Ági és Szabó T. Anna arat óriási sikert. Ági hatására még a pizzásdobozok is táncra perdülnének, Anna ritmikus dikciójú felolvasása pedig lehet felnőtt füleknek modoros, de a kisgyerekek szótagról-szótagra értik és érzik meg a költészet zenei pulzálását. E sorok írója jobb kedvűen bandukolt haza azok után, hogy Micimackó is vendégségbe jött. Kéri Kitty hozta magával Milne és főleg Karinthy zseniális figuráját.  


 

A zene és nem-zene közötti elemi különbséget Farkas Robi nem zongorázni, hanem hegedülni tudja. Szalóki Ági itt nem tud nem beszállni. Szabadkozik is édesanyjának, aki a nézőpamlagon ül, hogy máris mehetnek, de még egy-két dalt hadd énekeljen el Robival. A Hegedű mindig jó végszó Tóth Olivérnek, akit szintén nem kellett bemutatni se a tiszabői, se az alsózsolcai gyerekeknek. Móra Ferenc verses meséjét, A hegedűt, ezúttal is Farkas Robi csodás hangszere szinkronizálta. A délutáni olvasáspikniket Hámori Gabi zárta, de az ő meséjét nem tudtam nyomon követni. Egy alsózsolcai kissráccal beszélgettem az árvízről, ami a szomszédban pusztított, és arról, hogy mennyire várják a nap további részét, legkivált a Margitszigetet.  

A piknik úgy az igazi, ha mindenki hoz valamit. “A szöveg piknik, ahova a szerző hozza a szavakat, az olvasó meg a jelentést” – mondja a szellemes német gondolkodó Lichtenberg. Ezen a délutánon mindenki jól lakhatott, és újra lehet éhes. Hála Isten annyi könyv és hely van még. Bárcsak kenyér is mindig lenne.

Szegő János

A bejegyzés trackback címe:

https://olvassunkegyutt.blog.hu/api/trackback/id/tr172286516

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása