2011. május 21-én a Nemzeti Színházban közel 600 gyerek együtt nézi meg Lázár Ervin Berzsián  és Dideki című mesejátékát. Valamennyien az Olvassunk együtt! mozgalom tagjai.

Színházi élménnyel kívánunk kellemes nyarat a gyerekeknek: a könyv megelevenedik.

2011. május 21-én: a Nemzeti Színházban közel 600 gyerek együtt nézi meg Lázár Ervin Berzsián  és Dideki című mesejátékát. Valamennyien az Olvassunk együtt! mozgalom tagjai, akik az ország különböző településeiről érkeznek tanítóikkal. 

Május 21-én, szombaton is olyan mesedarabot láthatnak gyerekvendégeink, amit előbb elolvastak együtt, sőt rajzokat is hoznak magukkal, és ezekkel feldíszítik a bejáratot. Lázár Ervin minden magyarul olvasó gyerek varázsló barátja, aligha kell jobb útravaló az ő történeteinél.

A gyerekekkel és az őket kísérő  pedagógusokkal, valamint az Olvassunk együtt! kampány és programsorozat szervezőivel az újságírók május 21-én, szombaton,  a délután 3-kor kezdődő előadás után (kb. 5-kor) tudnak beszélgetni egy frissítő málnaszörp kíséretében, és a társulat könyvajándékainak nézegetése közben, a Nemzeti Színházban.

Ezzel búcsúzik az Olvassunk együtt! mozgalom, az utazások végére értünk. A programsorozat több mint egy éven át 15 elszegényedett kistelepülés iskoláinak vitt könyveket ajándékba, híres emberek társaságában olvastak a kisiskolások meséket, verseket. Az élményekről beszámolókat találhatnak itt, a honlapunkon.

Eddig 15 ezer könyv gyűlt össze eddig és ezzel nemcsak az iskolai könyvtárak bővítéséhez tudtunk hozzájárulni, hanem a családi olvasáshoz is, mert a gyerekek haza is vihették a nekik szánt könyvajándékot. A jövőben azonban továbbra is kapcsolatban leszünk a gyerekekkel és iskolákkal. Azt is reméljük, hogy fiatal barátaink olyan élményeket és útravalót kaptak az ismerkedések óráiban, aminek   köszönhetően a felnőttekkel közösen most már önállóan tudják folytatni a nagy kalandot, a könyvekben rájuk váró mesék, versek, történetek olvasását, felfedezését.

A program önszerveződő és öntevékeny mozgalomként folytatódik tovább, és ehhez  továbbra is várjuk a könyvadományokat a Budapest V. Hold u. 25. fsz.2. alatti irodában, vagy az OSI épületében is: Budapest, V. Október 6. utca 12.
 

1 komment

Címkék: program

A bejegyzés trackback címe:

https://olvassunkegyutt.blog.hu/api/trackback/id/tr602913845

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

golyahir 2011.05.22. 11:38:53

Láttuk az előadást! Köszönjük mindenkinek,aki hozzájárult,hogy ilyen csodálatos, maradandó élményben lehetett részünk.Méltó és szép befejezése volt az éves programnak!
süti beállítások módosítása